Delfin Stúdió

egység · öröm · harmónia

OLVASÓSZOBA

/ Az igazi férfiasság titka – Müller Péter írása


Te tudod, hogy milyen nemi szerepet élsz meg a tetteiddel, mozdulataiddal és a döntéseiddel a hétköznapokon? És vajon ennek tükrében mit vársz el a másiktól, akit társadul választottál? Mert mindannyian “két macska” vagyunk. Müller Péter azt is elárulja, hogy miért.


Ez a két Ős-szerepünk. Nő és férfi. Mindenkiben van. Anima és animus – mondja C. G. Jung.

Az egyik a “megvalósult”, világos, tudatos oldalunk, a másik árnyékban és nem tudatosan, de valójában mindannyian kétneműek vagyunk. Ezt ne úgy képzeld, hogy két félből vagyunk összegyúrva, hanem úgy, hogy az Egy, az isteni Önvalónk, ha megvalósul a polaritás világában, nővé és férfivé osztja szét magát. Az egyik szerepet elvállalja a világ színpadán, a másikat rejtve, főleg álmaiban játssza.

Karinthy Frigyes azt írta: “Azt álmodtam, hogy két macska vagyok, és játszottam egymással.” Egy nagy humorista így mondta el a teremtés lényegét.

Mindannyian “két macska” vagyunk. Az egyik macska – ha csak nincs valami genetikus zavar – látszik is rajtunk. Valamelyik nemet “realizáljuk”. Ez a sorsszerepünk. Ez van kívül. Ezt látja rajtunk a szülész, amikor a lábunk közé néz. Ezt is éljük. Ez lesz beírva az igazolványunkba. Ezzel tartjuk azonosnak magunkat. Ennek a szerepnek kell magunkban és a társadalmi elvárások szerint is megfelelni. Ha azonban a láthatatlan macska erősebb a lelkünkben, mint a testileg látható, föltehetően homoszexuálisak leszünk.

Egy biztos. Mindkét macska él, függetlenül attól, hogy melyik van kívül vagy belül. És a helyzetük akár egyetlen pillanatban is megváltozhat.

Amikor az Isten bohócait írtam, sokat foglalkoztam a tánccal. Vannak férfi és női táncosok. Egy-egy páros táncnál – a társas táncokra gondolok – meg kell jeleníteniük saját archetípusainak lényegét.

A férfinek igazi Férfinak, a nőnek Nőnek kell lenni. Saját nemének vegytiszta misztériumát kell eltáncolni a másikkal, csakis akkor lesz valódi a tánc. Gondolj a tangóra. Most a nagy táncosokról beszélek. Kevesen vannak. Még a legjobb táncosok is legfeljebb csak virtuózok, kigyakorolt akrobaták. A nagy táncos: szabad. Örömből táncol, és önmagát adja, önfeledt, őszinte érzelmekkel. Ilyen pl. a tangó két nagymestere, Carlos Gavito és Maria Piazzola. Ha figyeled a táncukat, először csak azt látod, hogy egy Szuperhím egy Szupernővel táncol. A férfi irányít – a nő követi. De hamarosan észreveszed, hogy Gavito mozdulatai teli vannak lágysággal, puhasággal, gyengédséggel. Látod, hogy a kérlelhetetlen erővel parancsoló férfi néha hagyja, hogy utasítást adjanak neki! Átengedi a nőnek az uralmát. Valósággal odaajándékozza neki. Megengedi, hogy átmenetileg ő legyen a “férfi”.
Aztán hirtelen visszaveszi hatalmát. Amikor a nő irányít, mozdulatai teli vannak kirobbanó eréllyel. Uralja a táncot. Határozott, szilaj férfivé válik, de a következő pillanatban újra engedelmes lesz, és boldog bizalommal követi a “parancsolóját.”

Beszéljünk most csakis a férfiről. Irányítani csak az a férfi képes, aki tud engedelmeskedni is. Akiben a nagy erő mellett gyengédség is van. Dominancia mellett alázat is. Aki tud a nő lelkével is érezni. És a fejével gondolkodni. Sőt, aki tud nő lenni! Tud nemcsak fölül, de alul is lenni. Ha erre nem képes: nem férfi, csak zsarnok.

A nagy férfitáncosokban sok feminin tulajdonság van. És a nőkben rengeteg férfiasság. Ez a mindennapi életünkben is így van. Egy egészséges párkapcsolat is így működik.

Kevesen vagyunk képesek rá. A mai ember lelkülete átláthatatlan őserdőhöz hasonlít, teli elfojtásokkal, feldolgozatlan múlttal, komplexusokkal, az egoizmus vak démonával – és az önismeret teljes hiányával. A nemi szerepeinkkel sem tudunk mit kezdeni. Vagy valóban átszédülünk a másik pólusba – ahogy ez sok táncos életében előfordul és meleg lesz -, vagy csak az álmainkban merjük megélni a másik nemünket. Ostoba társadalmi elvárásoknak akarunk megfelelni. Például, azt mondjuk a kisfiúnknak: “Egy férfi nem sír!” És ez csak egy, a sok léleknyomorító butaság közül.

Harmonikus lélek az, akiben a jin és a jang egyensúlyban van. Ha mindkét ősminőséget ismerem magamban. S bármikor élni tudok vele. Imádkozni, például, csakis női lelkülettel lehet. Akármilyen “Férfi” vagyok! Az Istennel való kapcsolatomban “nőnek” kell lennem. “Legyen meg a Te akaratod!… Nem az én akaratom – a Tiéd!” Befogadóvá kell lennem. Olyanná kell válnom, mint egy megtermékenyülésre szomjas anyaméh.

A meditációban már nem így van. A meditáció kezdő lépése az önmagán uralkodni tudó, erélyes “férfi” akaratával indul.

Majd jön a hagyom, hogy “történjen velem, aminek történnie kell” női jin fázisa. És végül eljutunk odáig, hogy sem férfiak, sem nők nem vagyunk már. Ha valaki túlemelkedik a polaritás világán, nincs már “neme”.
A kettőség az Egybe visszatér. A felébredt ember mindkét nem ura. Bal szeme női szem, jobb szeme férfiszem, de ő maga a homloka közepén lévő Örök Ember egyetlen szemével lát. És önmagára már nem mint férfire vagy nőre gondol. De hogy egy hétköznapi helyzetről beszéljünk: jó párkapcsolatban élni, de még jól szeretkezni is csak olyan férfival lehet, akiben él a női oldal is. Aki gyengéd. Érzékeny. Megérző. Megsejtő. Megértő. Elfogadó.

Ilyen férfire mondják, hogy “tud a nők nyelvén beszélni.” Ismeri a nők lelkületét – és tud a testükkel érezni. Tapasztalattal ezt nemigen lehet megszerezni. Ehhez nagy önismeret kell. Mert igazán csak olyasmit tudunk, amit önmagunkban felfedeztünk már.